2020. május 8., péntek

Randikatasztrófák ~ Olvasónaplóm#5

   Minden könyvmoly ismeri azt az érzést, amikor túl fáradt egy komoly történethez. Nincs kedvünk gondolkodni, nincs erőnk semmilyen érzést kicsikarni magunkból. Ekkor jön a dilemma, hogy olvassak vagy inkább csak nézzek egy sorozatot? Ilyenkor én mindig keresek egy egyszerű szövegezésű, kicsit talán sablonos tini regényt, ami minimális energiabefektetés mellett elszórakoztat. Ritkán szokott ebből jó kisülni, számomra ezek legtöbbször közömbös regények maradnak. Persze a remény hal meg utoljára, amit ez a könyv be is bizonyított. Félig csukott szemmel, minden erőmet a kezembe összpontosítva, hogy ne ejtsem el, de olvastam tovább rendületlenül. 


Chloe Seager - Randikatasztrófák (Emma Nash 1.)


Borító:
   Nem igazán mondhatnám, hogy szép, vagy azt, hogy megfogott. Pár éve valószínűleg jobban tetszett volna. A betűtípust utálom, de meglepő módon, a zokni az egyetlen, ami tetszik az egész kompozícióban. 

10/7*

Fülszöveg:
   Emma azt gondolta, járnak Leonnal. Egészen addig, míg a fiú valaki mást nem jelöl be a Facebookon, mint akivel kapcsolatban van. Bár egy ideig jó ötletnek tűnik Leon és új barátnője után kémkedni, Emma elhatározza, hogy új életet kezd, és az új blogján írja meg a randizós kalandjait. De az online világ olykor rázós tud lenni, például ha az ember rábukkan az anyukája Tinder-profiljára, vagy véletlenül közli az egész világgal, miért nem érdemli meg Leon egy lány szüzességét sem. És még mindig bonyolódhatnaka dolgok…


Egy mondatban:
   Egy csontig hatolóan őszinte regény a tini évekről.


Véleményem:
   Könnyű olvasmányt kerestem és megtaláltam. Humoros és különleges történet, pedig igenis nagy kérdéseket boncolgat. Szuperül felidézte bennem a kamasz korom nagy problémáit, nem éreztem gyerekesnek a könyvet, pedig a főhős és köztem 5 év van. Nem sok, de ebben az életszakaszban így is szakadék lehet. 
   Annyira őszinte, hogy néhol elszégyeltem magam, aztán rájöttem, hogy nem kéne. Végre nem állítja be a mai 16 éveseket szentnek és prűdnek, reálisan mutatja be a fiatalkori szexualitás bugyrait, a testtel való ismerkedést. Faltam a sorokat, még a különleges, blogszerű felépítést is szerettem, nem lett miatta gagyi a történet, pedig féltem tőle az elején. Hatalmas pozitív csalódás!
   A főhős szimpatikus volt, egész emberien ábrázolta a szerző. Voltak hibái, amiket felismert és próbált tenni is ellenük, és ami a legjobb, sokat hibázott is. Amikor elkezdett ruhákat tervezni, számomra még kedvesebb lett a karakter, a hobbikat ritkán tartják fontosnak az írók. Nem terveztem a közel jövőben elolvasni ezt a könyvet, de egy percig sem bántam, hogy mégis elkezdtem. Ha 13 évesen olvastam volna először, valószínűleg a nagy kedvenceim között lenne. 

10/8*

Ajánlanám:
   Minden nőnek, aki elmúlt 13 éves. Még a sokkal idősebbeknek is, mert emlékeztet minket, hogy milyenek voltunk régen és jobban megérthetjük ezt a korosztályt. Nosztalgiának sem utolsó!



Neked van olyan a kedvenc könyved, amelyek hasonló érzelmeket váltanak ki belőled ?

Jó múltba merengést,
Solya

2020. április 30., csütörtök

A méret a lényeg? ~ [Saját] Booktag

   Már egy korábbi bejegyzéstem írtam arról, hogy néha megrettenünk egy könyvtől, így sokszor elveszünk magunktól egy szuper olvasási élményt. Az előítéletek itt is velünk vannak, pedig annyiszor hangoztatja mindenki, hogy ne a borítójáról ítélj meg egy könyvet. Emberek vagyunk, természetes, hogy a fejünkben első látásra megszületik egy kép, azonban azon már tudunk dolgozni, hogy ez késöbb megváltozzon. Még mielőtt azonban megnéznénk az én választotjaimat, megválaszolom a címben feltett kérdést: Nem a méret a lényeg csajszik! A fontos az, ami belül van! 


1. Melyik a legvastagabb könyved?
Móricz Zsigmond: Naplók 1926–1929   Kezdjük ezzel az egyszerű kérdéssel, amihez segítségül hívtam a moly adatbázisát. Ha minden igaz, oldalszám szerint az Elfújta a szél(1180oldal), de mivel az két kötet, így szerintem nem lenne igazságos. Vagyis a győztes Móricz Zsigmond naplója(832 oldal), remélem egyszer lesz energiám elolvasni. 





Dönsz Judit (szerk.): Ezerarcú bolygónk: a Föld
2. Melyik a legvékonyabb könyved?

   Szintén ugyan onnan olvastam le a válaszom, az pedig nem más, mint egy tudományos apró kis könyvecske, ami tökéletesen bemutatja, hogy pöttöm koromban imádtam a tudományt. Leginkább a dinókét voltam oda, de érdekelt a történelem és az űr is. 





3. Melyik a legnagyobb könyved?
Nyáry Krisztián: Így szerettek ők   Ez éppen aktuális, hiszen már a közepénél tartok. Egyszerűen oda meg vissza vagyok az egész projektért már hosszú évek óta. Ez pedig nem más, mint az Így szerettek ők 1-2 ( 270 mm x 180 mm), a két kötet természetesen kiemelt helyet foglal el a polcomon, nem mellesleg pedig gyönyörűek. 





Petőfi Sándor: A helység kalapácsa4. Melyik a legkisebb könyved?
   Számomra ez egy nagyon kedves emlékhez fűzödik, mert én régen sokat jártam matekversenyekre (ne kövezzetek meg, köszi), és egy ilyen alkalmon kaptam ezt az aprócska könyvet, ami A helység kalapácsa. Sok szép élmény jut eszembe, ha ránézek, pedig soha nem értem el említésre méltó eredményt.





Bíró Szabolcs: Liliom és vér5. Melyik az a könyv, aminek féltél nekiállni a vastagsága miatt?
   Ez nehéz kérdés, mert elég sok ilyen volt az elmúlt években. Nyilván mindig más számított hosszúnak, ez eléggé függ az életkoromtól. Legegyszerübb talán, ha a közelmúltból mondok példát, ilyen volt a Liliom és vér (344 oldal, de a kemény kötés miatt többnek tűnt), de az Üvegtrón (544 oldal) is. Szegények méltatlanul sokat vártak egymás mellett a polcomon. 




Böszörményi Gyula: Ármány és kézfogó6. Melyik a kedvenc vastag könyved?
   Egyre nehezednek a kérdések. Legyen az Ármány és kézfogó (704 oldal), bár ha lehetne az egész sorozatot ide sorolnám, mestermű az egész az elejétől a végéig. Minden sorát imádtam, az összes szereplőt úgyszintén, alig várom, hogy elolvassam a többi részt! 





7. Melyik a kedvenc vékony könyved?
   A kis herceg (92 oldal) és a Semmi (182 oldal) állnak versenyben a fejemben a pozicíóért, nehéz a döntés. Talán inkább mégis A kis herceget mondanám, mert lehet klisés vagyok, de nekem nagyon fontos szerepet játszott az életemben ez a könyv, tavaly pedig 12 év után újraolvastam és másodszor is hatalmas benyomást tett rám ez a kötet. 






Neil Gaiman: Északi mitológia8. Melyik könyved lehetne hosszabb is?
   Nem akartam ide sorozat részeket rakni, aztán megleltem a tökélest. Ezt a könyvet egyzser mindenképpen meg kell vennem, nagyon sajnálom, hogy nem hosszabb, segített beleszeretni egy világba, ami azóta is közel áll a szívemhez. A történelemmel való próbálkozásaim egyik első kötete ez a szépség, ami minden hozzáfűzött reményt felülmúlt, ez pedig Neil Gaiman Északi mitológia (208 oldal) című könyve. 



Anna Todd: After We Fell – Miután elbuktunk9. Melyik az a könyv, amiből hiányozhatna 100 oldal, nem bánnád?
   Gondolkodási idő nélkül rá tudom vágni a számomra legegyértelműbb könyvet, nem is egy könyvet, hanem egy egész sorozatot. Annyira botrányos volt, hogy még külön bejegyzést is írtam a Miutánról itt  a blogon. Ami pedig számomra érthetetlen, hogy rövid idő alatt ennyire népszerű lett. A második (548 oldal) és a harmadik (674 oldal) rész szerintem egyébként is felesleges, máris 1200 oldallal kevesebb lett a történet. A filmről már nem is beszélve.


10. Inkább a vastag vagy inkább a vékony könyveket szereted olvasni?
   Van ami kerek egész akkor is, ha csak pár oldal, ilyenek például a novellák is. Viszont ha valamit kedvelek, akkor szeretek abból minél többet kapni. Plusz imádatom a mellékszereplők iránt az évek alatt semmit sem csökkent, nekik is több szerep jut egy vaskosabb kötetben. Emiatt a kedvenceim között inkább rengeteg oldalszámos könyvek és sorozatok foglalnak helyet, úgy tűnik telhetetlen vagyok. 



Ha van kedved, csináld meg a kihívást és linkeld nekem vagy jelölj meg benne valahogy, mert érdekelnek a te válaszaid is!

Soha ne gondolj rosszra,
Solya



2020. április 22., szerda

Angol tanulás csak egy telefonnal ~ Megkíséreltem a lehetetlent

Ki az, akiben még nem merült fel egyszer sem, hogy megtanul valamilyen idegennyelvet? Sajnos a magántanár elég költséges, sőt időigényes is. Igazából lusták is vagyunk, de az okos telefonok mára már mindenre nyújtanak megoldást. Az már nagyobb kérdés, hogy ez mennyire válik be. Rengeteg angol tanulós alkalmazás van a virtuális áruházakban, elég sokat próbáltam már közülük. Voltak vicces, unalmas és haszontalan appok is, elég sok időbe telt a keresgélés, a tapasztalatszerzés. Ezt szeretném most megspórolni nektek, remélem kicsit azért megkönnyítettem a helyzeted!

Amit rólam tudni kell, hogy sosem tanultam angolt iskolában, így szinte teljesen a nulláról kell az alkalmazásnak engem oktatnia. Hát feladtam a leckét az biztos. Ennek a tudatában olvassátok a bejegyzés további részét, ha egyszer sikerül megtanulnom  minimális szinten a nyelvet, akkor majd más szemszögből is megvizsgálom ezt a problémát.


A linkek mind Play Store-osak, bocsi IPhonosok.



Az örök klasszikus, legelőször ez jön szembe mindenkivel. Senki sem tökéletes, így a legnépszerűbb oldalnak is vannak hibái, sajnos nem is kevés. Elég sokáig használtam az évek alatt, legalább háromszor álltam neki kiismerni az angol nyelv rejtelmeit a segítségével, de nem sok sikerrel. Mindenképpen együtt kell használni a számítógépes és a telefonos platformot, mert csak a böngészős változatban elérhetőek a nyelvtani magyarázatok, viszont a telefonos alkalmazásban több féle feladat van. Azonban a feladatok változatosak, könnyű kezelni ezt az applikációt és kinézetre is elég pofás.

Egy remek szótanulós app, egyszerű, de nagyszerű illusztrációkkal. Talán ezt használtam a legtovább, mert könnyen beépíthettem a napomba, hiszen csak 5 percet lehet használni naponta (igazából nem emlékszem hány óránként tölt újra). Az pluszpont, hogy kategóriákba vannak rendezve a szavak, ez akkor jó, ha célzott területen akarjuk elmélyíteni a tudásunkat. A prémium eladása viszont számomra nagyon zavaró volt, de ezt ki lehet bírni.

Sajnos magyar nyelv nincs benne, de minimális angollal el lehet boldogulni vele. A lényege a hallásértés, szól a zene és közben ki kell egészíteni a szövegét szavakkal. Jó móka, bár mi inkább játéknak fogtuk fel a dolgot, valószínűleg hosszú távon ezt sem tudnám használni. Egyszeri kipróbálásra mindenképpen ajánlom, esetleg még vizsgák előtt is jó lehet.

Egy újabb szótanulós alkalmazás, viszont ez foci tematikájú. Nem zavaróan, úgyanúgy az alap szavakat próbálja megtanítani, de azért mindenhol ott van egy labda vagy egy szurkoló ember. Aki utálja a focit, annak nem ajánlom, mert irritálni fogja. Van benne verseny más játékosokkal, amit akár a saját ismerőseiddel is kipróbálhatsz. Én személy szerint ezt szerettem benne a legjobban, mert gyorsan kellett reagálni és ilyenkor tényleg kiderül, mi az, amit már megtanultam. Ezt is elég sokáig használtam, bár párhuzamosan a Drops-szal.

+1
Az egész egy hatalmas vicc. Remélem senki nem ezzel akar levizsgázni, mert annak csúnya vége lenne. Valamilyen fordítóból kölcsözni a szavakat ez a csodás alkalmazás, de hihetetlen butaságokat képes már az első szinten is művelni. Nem tudom, más nyelven milyen, de a magyar nagyon nem megy neki, az biztos.



Rengeteg példát tudok még hozni, jót és rosszat egyaránt. A tökéleteset azonban nem fogod megtalálni, erre már sikerült rájönnöm, pedig évekig próbálkoztam ám. Viszont ha eléggé odateszed magad, hasznosak lehetnek. Tedd szokássá, építsd bele a napodba, így nem lesz teher, amit szépen lassan el fogsz hagyni. Biztosan van pár szabad perced napközben, például amíg vársz a buszodra vagy reggelizel, esetleg lefekvés előtt.

Nektek milyen tapasztalataitok vannak a hasonló appokkal?

Jó tanulást,
Solya

2020. április 15., szerda

Áldott az a bölcső ~ Olvasónaplóm#4


Az az igazság, hogy mostanában meguntam a romantikus, meztelen pasis borítójú könyveket. Ez van, 20 éves koromra elértem ezt is. Az olvasást azonban nem akartam abbahagyni, így a tavalyi évem az újdonságokról és a konfortzónám kitágításáról szólt. Olyannyira jól sikerült, hogy ezt idén folytatom és hatalmas kíváncsisággal veszem kezembe az új köteteimet. Az egyik új mániám a történelmi regények, nem árulok zsákbamacskát, még nagyon az elején tartok ennek a folyamatnak, de rá lehet szokni rendesen. De inkább ez, mint a drogok ugyebár.







Borító:
   Elbüvőlt engem első látásra. A párom is ránézett és ezt mondta:
- Ezt megveszem neked, mert imádni fogod!
Úgyhogy egy olyan embert is levett a lábáról, aki sosem olvas. Azt gondolom, ez már mindenképpen több, mint amit el akart érni a kiadó. Amit nagyon sajnálok, hogy az arany részek könnyen kopnak.

10/10*

Fülszöveg:
   Egy költő útja önmagához.
Egy hűvös, márciusi napon beteges kisfiú születik Nagyszalontán. Senki sem hisz abban, hogy megéri a reggelt, és senki sem gondolná, hogy hazája egyik legnagyszerűbb költője válik majd belőle.
Vajon ki ez a különleges fiú?
Milyen vágyak űzték, milyen célok felé indult?
Mindenki tanul Arany Jánosról, de ismerjük az embert, aki az ikon mögött rejlik?
Hinnénk, hogy lázadó volt? Félbehagyta a Debreceni Kollégiumot, és vándorszínésznek állt. Önmagát kereste, sok művészeti ágat kipróbált, de a költészetet sokáig nem becsülte. Vajon mi vitte rá, hogy mégis írjon?
Hogy találkozott a nagyszájú Petőfivel?
Szenvedélyesen kereste lelki társát, a nőt, akit szerethet, és aki megérti őt. De vajon megtalálta az igazit?
Ez a kötet nem a megközelíthetetlen, nagy bajuszú panoptikumi alakról mesél, hanem az érző fiatal férfiről, aki megannyi nehézség és bizonytalanság után válik a nemzet aranyává.

Egy mondatban:
Különleges regény egy különleges emberről.

Véleményem:
   Engem valahol az első mondatnál varázsolt el ez a csoda. Teljesen odavagyok ezért a könyvért! Kívül-belül nagyon igényes regény, az írásmódja könnyen olvasható, gördülékeny, sajnáltam amikor le kellett tennem a kezemből a kötetet. 
   Ahogy már fentebb a bevezetésben említettem, próbálom megszeretni a történelmet az utóbbi időben, ez a könyv rengeteget segített benne. Közelebb hozta a szívemhez nem csak Arany Jánost, de az összes többi szereplőt is. Új arcát mutatta meg nekem Petőfi Sándor, Jókai Mór és Vörösmaty Mihály is, végre nem csak történelmi alakok a fejemben, akik a tankönyvemben és a vázlat füzetemben élnek, hanem hús vér emberek. 
   Olyan összefüggéseket mutatott meg ez a könyv, amit az iskolában senki. Annyi ember van, akiről még szívesen olvasnék hasonló könyvet, remélem a jövőben lesz rá lehetőségem! Rosszat nem tudok írni a könyvről, nem volt egyetlen unalmas mondata sem. Ilyen regényekért megéri olvasni! Nem kell sokat gondolkoznom a csillagozáson.

10/10*

Ajánlanám:
  Azoknak, akik többet akarnak tudni a magyar történelemről, de unják a szárazabb, tankönyszerű szövegeket.


[×] Kötelező !
[] Egyszer olvasható
[] Miért olvastam el?
[] Időpocsékolás volt, soha többet
[] Félbehagytam, ne is gondolkozz rajta, hogy elolvasod!!




Szép napot kedves olvasó,
Solya


2020. április 8., szerda

Karanténtársas ~ Hogy minden napban legyen valami jó!

   Gondolom nem kell most arról hosszú sorokat írnom, hogy ez a helyzet nem jó, ami most van, de  nyilván el kell fogadnunk. Én az a típus vagyok, aki próbálja kihozni belőle a maximumot, főleg abból, hogy otthon lehetek. Az Én-idő ilyenkor még fontosabb, hiszen a monotonitás megölheti a másokkal való kapcsolatunkat, de úgyanúgy az önmagunkkal kialakított kapcsolatot is. Ezért indítottunk Ginával (lent linkelek majd mindent) a Karanténtársas projektet, amin már lassan 35-en veszünk részt. Ha szeretnél csatlakozni, molyon (katt ide) megteheted és ha kész vagy, nagy örömmel fogom átadni neked a plecsnidet! 


Szóval a lényeg, hogy minden nap dobsz egy dobókockával és megcsinálod a kis feladatod. Ha sikerült, másnap újra dobhatsz, hogy aznap is legyen egy kis boldogság a napodban. Egy hétig tart a játék, minden nap képpel kell bizonyítani, hogy kész az aktuális feladatod. Én ezeket instára töltöttem fel, sztoriban pedig megosztottam a sorsolásokat. Ezeket vissza tudjátok nézni a Karanténtársas című kis albumban. Mi úgy játszottuk, hogy volt két passzolási lehetőségünk is, amiből sajnos egyet el is kellett használnom.

Indulhat is az én kis mini élménybeszámolóm.


1. nap ~ Rajzolj valami nyárit
   Sikerült elsőre egyből egy egyessel kezdenem, de nem zavart, mert szeretek rajzolni. Furcsa volt áthangolni az agyam a nyárra, de amint megjött az ihlet, és persze találtam hozzá inspirációt, már könnyű dolgom volt. Különösen jól sikerült szerintem magamhoz képest, elég büszke vagyok magamra azóta is.



2.nap ~ Tavaszi dekoráció
   Egyes után egy hatos... Mit is mondhatnék? A végletek embere vagyok. Sokat agyaltam, hogy mit is tudnék csinálni, nem sok minden volt a lakásban hozzá. Egyébként sem szoktam dekorációkat készíteni, egyszer készítettem a falra karácsonyi dekorációt, azóta is ott vannak (az részlet kérdés, hogy a ragasztó leszedné a falat, ha megpróbálnám levenni őket onnan). A lényeg, hogy nem volt könnyű dolgom, de sikerült kiötletelnem, hogy csinálok egy nyuszis könyvjelzőt. Erre a kreatív projektemre már nem vagyok olyan büszke, mint az előzőre, kár is lenne tagadom.



3.nap ~ Random film
   Mostanában szinte soha nem nézek filmeket, maximum sorozatokat, valahogy már nem tudok két órát csak ülni és figyelni egy filmre. De egy ötös dobással mégis ezt hozta a sors, úgyis sorsoltam magamnak egy random filmet. A vadon hívó szavát dobta ki az oldal, aminek igazából őszintén örültem, hiszen ez volt kb. az egyetlen film, ami megfogott és érdekelt. Nem csak a  történet, de az animált kutyusra is kíváncsi voltam, nem tudtam mennyire lesz zavaró. Ez a film számomra olyan volt, mint egy igazán jó mese, végig aranyos, szívmelengető, aztán a végén van egy hatalmas tanulság. Mindenkinek ajánlom, mert nagyon király volt!



4.nap ~ Random film/Random rajz
   Sajnos semmi időm nem volt filmezni a negyedik napon, így passzolnom kellett. Másnap dobtam egy kettest, így már tudtam teljesíteni a feladatot. Élveztem a feladatot, főleg mert eredetileg igazából gifet csináltam, csak nem tudtam, hogy azt az insatgram nem szereti, sőt mi több, ignorálja. Szóval kép lett belőle, de nem bánom, legalább már ezt is tudom. De legalább ide fel tudtam tölteni, úgyhogy ti láthatjátok, szerintem egész aranyos lett a maga szomorú módján.



5.nap ~ Olvass kint
   Későn dobtam, mert ugyebár ezen a napon csináltam az előző rajzot is, így már nem volt sok időm teljesíteni a feladatot. Szerencsére még pont elértem az utolsó napsugarakat az erkélyünkön.



6.nap ~ Random sorozat
   Hármas dobással lassan, de biztosan haladtam tovább a pályán. Ez már azért jobban hozzám illő feladat volt, mint a random film nézés. Az Új csaj (New girl) lett a kisorsolt sorozat, aminek elég kétkedve kezdtem neki. Soha nem is hallottam róla, nem is láttam sehol. Egy rész után már tudtam, hogy megint kegyes volt hozzám a szerencse. Könnyed, humoros, pont ez kell most nekem a kikapcsolódáshoz. Azóta már megnéztem az egész első évadot és egy rossz szavam nem lehet.



7.nap ~ Játsz Pc-n vagy konzolon
   Utolsó nap egy ötöst dobtam, ez azért vicces, mert vasárnap volt, és hétfőn jött meg az új konzolunk. Na mindegy, feltaláltam magam és mivel pont event volt egy kamionos játékban, így segítettem benne egy kicsit a páromnak. 



Sajnos nem értem a társas végére, de én így is győztesnek érzem magam. Minden nap szívesen végeztem el ezeket az apró feladatokat, új dolgoknak kezdtem neki, és közben rengeteg képet posztoltam. Pedig az nálam ritka. Egyszerűen sosem jut eszembe magamtól. Az általam tervezett társast megtalálhatjátok instán, vagy a molyos kihívásnál. Ha van kedvetek, gyertek játszani! 

Gina elérhetősége: https://linktr.ee/ginabirodalma 

Ha pedig tetszettek a képek vagy a projekt, akkor kövess be instán, ott aktívabb vagyok. Jobb felül van a kis insta jel. Egyébként ezt is nemrég csináltam, szerintem király lett.

Kitartást srácok,
Solya

2020. március 19., csütörtök

Pár molyos-kihívás (nem csak) karantén idejére

   Két éve még azt sem értettem tulajdonképpen mik ezek, főleg nem azt, hogy mire jók. Kicsit mesélek nektek róluk, aztán meg is mutatom az idei kedvenceimet. Molyon sok hasznos funkció van, de az egyik kedvencem egyértelműen a kihivások. Igazából ezek mások által megalkotott feladatok, amelyeket ha teljesítesz, kaphatsz értük plecsniket. Most talán egy kicsit több időtök lesz olvasni, ha van kedvetek, probáljátok ki az én választottaimat vagy keressetek magatokhoz illőeket!


Na de ez miért is jó neked?

   Rendszerezni tudod az olvasásaidat, könnyebb odafigyelned, hogy minél több féle könyvet olvass és amikor egy év odafigyelés után megkapod a plecsnid, az hatalmas boldogság. Nem nagy ajándék, igazából csak egy kép a profilodon, de ha sokat dolgozol érte, hidd el, neked is nagy jelentése lesz.

 Nézzétek, nekem már elég sok összegyült egy év alatt, szám szerint 25. Mindig szépen elrendezgetem, az van legelöl amire a legbüszkébb vagyok. 2018-ban sajnos nem, de tavaly sikerült a 10000 oldal, aminek nagyon örültem. A második plecsnit azért kaptam, mert 2019-ben minden olvasott könyvemhez írtam értékelést. Ez a kettő a kedvencem, de a többi, ami az első sorban van, azok is közel állnak a szívemhez.


1. Lóverseny
Forrás: https://hu.museum-digital.org/index.php?t=objekt&oges=229199

   Ez egy olyan kihívás, ahol előre nem tudod a pontos feladatod. Az egész egy társasjátékra épül, a kihívásgazda dob neked, majd a mezőn szereplő feladatot kell teljesítened. Sajnos én nem állok túl jól, mert kikapom az összes lovas mezőt, azokkal pedig hadilábon állok. Jelenleg a 11-es mezőn vagyok, de még egyenlőre csak gondolkozom, mivel tudnám teljesíteni. 


2. Olvassunk együtt kortárs magyar műveket 2020-ban


   Mivel sokáig nem szerettem, vagyis inkább hallani sem akartam magyar szerzős könyvekről, így fontosnak tartom, hogy egyre többet olvassak ilyen műveket. Bennem megdölt az a tévhit, hogy csak az idegen nyelven írt könyvek lehetnek jók, ezért remélem szépen lassan eltűnik ez a hétkönapokból. Sok hasonló kihívás van, ez csak egy közülük, de én is többre jelentkeztem, mert fontos, hogy ismerjük a magyar kortárs és nem kortárs műveket egyaránt.


Forrás: https://moly.hu/kihivasok/sporoljunk-ossze-magunknak-egy-konyvet-2020
   Tavaly is teljesítettem ezt a kihívást, egyértelmű volt, hogy idén is részt veszek rajta. Ki ne csatlakozna egy olyan kezdeményezéshez, ahol a lényeg a spórolás, hogy aztán lelkiismeret furdalás nélkül vehessen magának egy könyvet? Én minden elolvasott mű után 200 forintot raktam félre, amiből a Fellegszállót vettem meg végül, persze imádtam, hiszen Kerstin Gier könyv. 

4. Könyvbingó 2020

   Ez az abszolút legösszetettebb kihívás a listámon, 100 kritériumot kell figyelembe venni, de csak 20-nak kell megfelelni. A lényeg, hogy 2 sorban/oszlopban/átlósan kell kipipálni a számokat, mint egy rendes bingóban. Még persze sehogy sem állok vele, majd összesítek pár hónap múlva. 

5. Molysakk címkékkel III.

   Kezdünk haladni a kedvenceim felé. Ennek is nekiálltam már tavaly, de 2 olvasás híján sajnos lecsúsztam a plecsniről. Bár igazából csak nyáron találtam rá erre a gyöngyszemre. Hasonló, mint az első kihívás, csak itt nem társasjáték tábla van, hanem sakk tábla és a kihívásgazda bábut sorsol neked. Ez azon kihívások csoportjához tartozik, amelyekre folyamatosan figyelned kell, hiszen szükséges a kommunikáció a kitalálóval. 

6. 2020-ban 20%-kal növelem a „Saját könyvek olvasottsága” mérőmet!



Forrás: https://moly.hu/kihivasok/2020-ban-20-kal-novelem-a
-sajat-konyvek-olvasottsaga-meromet

   Mindenképpen ez idén a legnagyobb kihívásom, ezt lesz a legnehezebb megoldanom. Egyben ösztönöz arra, hogy ne vegyek új könyveket és elolvassam az összes itthon várakozó kötetet a polcomról. Ezzel sem állok túl fényesen, 20%-ból 2%-ot sikerült feltornáznom két és fél hónap alatt, de idáé eddig csak 3 könyvet vettem, úgyhogy haszna már volt a kihívásnak.


   Az idei kedvencem, dobogos első helyezett. A kritériumokat mintha nekem írták volna, a hozzá készített mini olvasó napló egyszerűen gyönyörű, egyébként én ihletett is kaptam tőle. Már teljesítettem 8 pontot a listáról, alig várom, hogy ez a gyönyörű plecsni az első sorban helyet foglaljon magának. Ha csak egy kihívás lesz idén, amit megcsinálsz, akkor ez legyen az!


Oszd meg velem is a kihívásos élményeidet!


Készült egy lapozós poszt ehhez a bejegyzéshez az isntagram profilomon, ha van kedved nézz fel oda is, ha pedig tetszik, kövess be. Egy boldog és hálás mosoly lesz a jutalmad.


Kitartást és sok jó könyvet kívánok,
Solya