2020. április 8., szerda

Karanténtársas ~ Hogy minden napban legyen valami jó!

   Gondolom nem kell most arról hosszú sorokat írnom, hogy ez a helyzet nem jó, ami most van, de  nyilván el kell fogadnunk. Én az a típus vagyok, aki próbálja kihozni belőle a maximumot, főleg abból, hogy otthon lehetek. Az Én-idő ilyenkor még fontosabb, hiszen a monotonitás megölheti a másokkal való kapcsolatunkat, de úgyanúgy az önmagunkkal kialakított kapcsolatot is. Ezért indítottunk Ginával (lent linkelek majd mindent) a Karanténtársas projektet, amin már lassan 35-en veszünk részt. Ha szeretnél csatlakozni, molyon (katt ide) megteheted és ha kész vagy, nagy örömmel fogom átadni neked a plecsnidet! 


Szóval a lényeg, hogy minden nap dobsz egy dobókockával és megcsinálod a kis feladatod. Ha sikerült, másnap újra dobhatsz, hogy aznap is legyen egy kis boldogság a napodban. Egy hétig tart a játék, minden nap képpel kell bizonyítani, hogy kész az aktuális feladatod. Én ezeket instára töltöttem fel, sztoriban pedig megosztottam a sorsolásokat. Ezeket vissza tudjátok nézni a Karanténtársas című kis albumban. Mi úgy játszottuk, hogy volt két passzolási lehetőségünk is, amiből sajnos egyet el is kellett használnom.

Indulhat is az én kis mini élménybeszámolóm.


1. nap ~ Rajzolj valami nyárit
   Sikerült elsőre egyből egy egyessel kezdenem, de nem zavart, mert szeretek rajzolni. Furcsa volt áthangolni az agyam a nyárra, de amint megjött az ihlet, és persze találtam hozzá inspirációt, már könnyű dolgom volt. Különösen jól sikerült szerintem magamhoz képest, elég büszke vagyok magamra azóta is.



2.nap ~ Tavaszi dekoráció
   Egyes után egy hatos... Mit is mondhatnék? A végletek embere vagyok. Sokat agyaltam, hogy mit is tudnék csinálni, nem sok minden volt a lakásban hozzá. Egyébként sem szoktam dekorációkat készíteni, egyszer készítettem a falra karácsonyi dekorációt, azóta is ott vannak (az részlet kérdés, hogy a ragasztó leszedné a falat, ha megpróbálnám levenni őket onnan). A lényeg, hogy nem volt könnyű dolgom, de sikerült kiötletelnem, hogy csinálok egy nyuszis könyvjelzőt. Erre a kreatív projektemre már nem vagyok olyan büszke, mint az előzőre, kár is lenne tagadom.



3.nap ~ Random film
   Mostanában szinte soha nem nézek filmeket, maximum sorozatokat, valahogy már nem tudok két órát csak ülni és figyelni egy filmre. De egy ötös dobással mégis ezt hozta a sors, úgyis sorsoltam magamnak egy random filmet. A vadon hívó szavát dobta ki az oldal, aminek igazából őszintén örültem, hiszen ez volt kb. az egyetlen film, ami megfogott és érdekelt. Nem csak a  történet, de az animált kutyusra is kíváncsi voltam, nem tudtam mennyire lesz zavaró. Ez a film számomra olyan volt, mint egy igazán jó mese, végig aranyos, szívmelengető, aztán a végén van egy hatalmas tanulság. Mindenkinek ajánlom, mert nagyon király volt!



4.nap ~ Random film/Random rajz
   Sajnos semmi időm nem volt filmezni a negyedik napon, így passzolnom kellett. Másnap dobtam egy kettest, így már tudtam teljesíteni a feladatot. Élveztem a feladatot, főleg mert eredetileg igazából gifet csináltam, csak nem tudtam, hogy azt az insatgram nem szereti, sőt mi több, ignorálja. Szóval kép lett belőle, de nem bánom, legalább már ezt is tudom. De legalább ide fel tudtam tölteni, úgyhogy ti láthatjátok, szerintem egész aranyos lett a maga szomorú módján.



5.nap ~ Olvass kint
   Későn dobtam, mert ugyebár ezen a napon csináltam az előző rajzot is, így már nem volt sok időm teljesíteni a feladatot. Szerencsére még pont elértem az utolsó napsugarakat az erkélyünkön.



6.nap ~ Random sorozat
   Hármas dobással lassan, de biztosan haladtam tovább a pályán. Ez már azért jobban hozzám illő feladat volt, mint a random film nézés. Az Új csaj (New girl) lett a kisorsolt sorozat, aminek elég kétkedve kezdtem neki. Soha nem is hallottam róla, nem is láttam sehol. Egy rész után már tudtam, hogy megint kegyes volt hozzám a szerencse. Könnyed, humoros, pont ez kell most nekem a kikapcsolódáshoz. Azóta már megnéztem az egész első évadot és egy rossz szavam nem lehet.



7.nap ~ Játsz Pc-n vagy konzolon
   Utolsó nap egy ötöst dobtam, ez azért vicces, mert vasárnap volt, és hétfőn jött meg az új konzolunk. Na mindegy, feltaláltam magam és mivel pont event volt egy kamionos játékban, így segítettem benne egy kicsit a páromnak. 



Sajnos nem értem a társas végére, de én így is győztesnek érzem magam. Minden nap szívesen végeztem el ezeket az apró feladatokat, új dolgoknak kezdtem neki, és közben rengeteg képet posztoltam. Pedig az nálam ritka. Egyszerűen sosem jut eszembe magamtól. Az általam tervezett társast megtalálhatjátok instán, vagy a molyos kihívásnál. Ha van kedvetek, gyertek játszani! 

Gina elérhetősége: https://linktr.ee/ginabirodalma 

Ha pedig tetszettek a képek vagy a projekt, akkor kövess be instán, ott aktívabb vagyok. Jobb felül van a kis insta jel. Egyébként ezt is nemrég csináltam, szerintem király lett.

Kitartást srácok,
Solya

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése